Felhívás a „Ki tud többet Sklodovszka Máriáról és a lengyel történelemről, kultúráról?” című tanulmányi versenyre.

VERSENYKIÍRÁS LETÖLTÉSE

A Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Közhasznú Alapítvány meghirdeti a „Lengyel mezőkön” című tanulmányi versenyt középiskolás (ill. más iskolatípusok ennek megfelelő évfolyamú) tanulói számára.

A verseny célja:
A tanulók érdeklődésének felkeltése alapítványunk és versenyünk névadójának, Sklodovszka Máriának (Madam Curie) életútja iránt. Mivel az emberiség meghatározó alakjainak érdemei és cselekedetei akkor értelmezhetők igazán, ha megismerjük tágabb és szűkebb környezetüket, kultúrájukat, ezért a verseny feladatainak megoldása során a jelentkezők megismerik azt a történelmi kort, amelyben a tudós élt. Betekintést nyernek emellett Mária szülőhazájának kultúrájába, irodalmába. A gyerekek a feladatlapok kitöltése során közösen gondolkodnak, játékos és kreatív feladatokat oldanak meg, kutatómunkát végeznek nyomtatott és internetes források között.

A versenyre 3 fős csapatok nevezhetnek. A csapat tagjai lehetnek azonos, vagy különböző évfolyamokon tanuló középiskolás diákok.

A verseny felépítése a többi Curie versenyhez hasonló.

Jelentkezni lehet:
Postán: Curie Alapítvány Dr. Török Istvánné 5000 Szolnok, Szél u. 4.
Faxon: 56/420-243
E-mailen: curieversenyek@gmail.com

Jelentkezési határidő: 2018. november 30.

A verseny részleteiért kattintson az alábbi linkre: VERSENYKIÍRÁS LETÖLTÉSE

Feladatlapok: