2021. szeptember 3-án a Curie Alapítvány Hungarikumaink címmel kiállítást nyitott meg a Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.

A Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2019/20-as döntőjén a Hungarikumok voltak fókuszban. A három fős csapatok benevezési dokumentációként egy-egy plakátot készítettek a környezetükben levő Hungarikumokról. Sajnos, akkor a koronavírus miatt nem készíthettünk kiállítást ebből a gyűjteményből. A most megnyílt kiállításon a határon belüli és kívüli magyar gyerekek 47 három fős csapatának a munkáit ismerhette meg a közönség.

A kiállítás megnyitóján az Ádám Jenő Zeneiskola képviseletében egy magánénekes diáklány népdalokat énekelt. Majd a szolnoki Hungarikumokat mutatta be az alapítvány kuratóriumi tagja Drávai Mária a hallgatóságnak.

A kiállítás a HUNG-2020/6368 számú „Hungarikumok népszerűsítése” című pályázati program támogatásával készült.

Curie Alapítvány